Vissza a hírekhez
Ezután saját emlékeiből idézett fel néhány gondolatot, amikor még somogyvári plébánosként a marcali parókia irodájában – éppen ott, ahol most az ő hivatala van – akarták sikertelenül beszervezni a békepapi mozgalomba. Azzal érveltek, hogy biztos nem akar örökké Vityapusztán, vagy Somogyváron maradni, misézni… Mert abban az időben a püspökök és a városi plébániák élére csak olyan „megbízható” embereket neveztek ki, akiket az állam is jóváhagyott. Aztán jött a rendszerváltozás és megváltozott minden…
Szentbeszédében említést tett a több mint 100 millió áldozatot követelő diktatúráról. Kihangsúlyozta, a keresztény emberek megbocsátanak minden bűnt, de feledni sohasem szabad. Emlékezni és emlékeztetni kell ezekről a szörnyűségekről, melyet elkövettek emberek az emberek ellen. Sajnos manapság is hallani olyan hangokat, akik nem is tudják, hogy mi is volt tulajdonképpen a kommunizmus. Az akkori rendszer legnagyobb bűne az volt, hogy nem tisztelte sem az Istent, sem az embert. A kétezer évet átélt egyházat pedig legfőbb ellenségének tekintette.
Felidézte, hogy II. János Pál pának nagy szerepe volt a kommunizmus felbomlásában, mert ő bátran szembeszállt velük. S amikor pápává választották, akkor egyből összeült a szovjet központi pártbizottság, mert tudták, hogy ő igazán ismeri az elnyomó rendszert. A mostani magyar miniszterelnök is éppen egy lengyelországi pápalátogatás során tért meg, amikor a saját szemével látta és tapasztalta, hogy mekkora tömeg gyűlt akkor össze a Szentatya fogadására. S akkor döbbent rá, hogy a kommunista rendszer az összefogás erejévelmegdönthető.
Iván atya az emlékezés fontosságára hívta fel a hívek figyelmét, és a jelenlévőkkel együtt imádkozott a mártírokért, a diktatúra üldözöttjeiért, de a megbocsátás jegyében az embertelen tettek elkövetőiért is.
Az istentiszteletet követően a megjelentek – az aktuális járványügyi intézkedések betartásával – mécsesekkel a kézben vonultak át a Hősök terére, az 1956-os emlékműhöz, ahol egyenként mécsesek elhelyezésével, főhajtással rótták le kegyeletüket a mártírok emléke előtt. Az áldozatokért gyújtott gyertyát Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke; Molnár Ágnes Anna, a KDNP Marcali Csoportjának elnöke és önkormányzati képviselő; Gelencsér Róbert, az egyházközség világi elnöke; Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke; Kiss Kálmán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportjának elnöke; továbbá a plébánia megjelent közösségeinek tagjai, valamint a megjelent hívek is.
Írta: Kiss Kálmán
Fotók: Szaka Zsolt és Kiss Kálmán